Egy mondat magamnak
Soh’sem néki,soh’sem másnak
egy költőnek írt vallomásnak:
Mert itt élsz minden gondolatban
ki nem mondott szóban
(az igazban nemcsak a valóban)
csöndes vasárnap délutánban
ostoba-mostoha magányban
és minden titokban,síró vágyban
egy ezüstkor alkonyában
mámorban és édes ambróziában
reszketeg páros rímű halálban
bűnben és erényben
kedves Szajna parti szonettben
minden fűben,fában,kőben
imádságos nagypénteki böjtben
s mert nagyharang zúg éppen
hát minden összekulcsolt kézben.
Mini trilógia
Tegnap…
Még nem tudtam, hogy szeretlek
és magba zárt lét-elemnek
képzeltem minden életet
mi szunnyad még ezer évet
Ki csöndburokba temetett
fűbe,fába,kőbe veszett
mindig halt sosem született
ez voltam tegnap nélküled:
Még nem tudtam, hogy szeretlek…
Ma…
Fűbe, fába, kőbe veszet
mindig halt, sosem született
lelkem csöndburkán rés repedt
és beszivárgott a szeretet
az örök-létadó jelek
hogy immár egy vagyok veled
lélegzek,lüktetek
ha messzi kürt hangja rezeg:
Én íjadon a húr leszek…
Kő zuhan…
Kő zuhan halkan
jaj van a szóban
jaj van a múltban
a néma dalban.
Árnyak a parkban
árny vagy magadban
magad vagy mában
magad a múltban
kő a sziklában
ott is magadban
s az út porában
vérben,cafatban
szűk koporsódban
elhagyatottan
mint szú a fában
rágsz magadban
zajtalan zajban
lét-halál harcban
mindig magadban